A visszahúzódott emberek

Pár napja azon gondolkodtam, hogy ha látok egy embert aki könyvvel a kezében vagy fül hallgatóval a fülében sétál az nem magányos-e. Voltak napok amikor ki nem lehetett volna rántani a zene hallgatásból engem, és most már rájöttem, hogy az azért volt mert nem tudtam beszélgetni senkivel. Nem foglalkoztak velem.Láttam egy lányt (aki nem a legmenőbb a suliba) könyvvel a kezében sétálni, teljesen beleélte magát. (Gyűrűk ura). Az ilyen emberek teljesen beleképzelik magukat a történetbe, csakhogy kicsit kiszakadjanak a valóságból. Nem foglalkozunk velük, pedig száz százalék, hogy érdekes személyiségük van.
Szóval én odamentem ahhoz a lányhoz és megkérdeztem, hogy tetszik-e neki a könyv.

Azt válaszolta, hogy ez az egyik kedvenc könyve és, hogy már többször is kiolvasta az összes részét. Végül egész jól elbeszélgettem vele mindenről. Elmesélte, hogy régen ő is a "menők" közé tartozott, de szemüveget és fog szabályzót kapott és akkor elkezdték kiközösíteni. Hihetetlen, hogy az embereknél már szinte csak a külsőségek számítanak. Meg kell hagyni, ő az eddigi egyetlen ember akivel normálisan el tudtam beszélgetni több témáról, úgy, hogy közbe nem a telefonját nyomkodta, és nem figyelt másokra, csak rám... Egy élmény volt! Tényleg érdemes  az ilyen emberekkel foglalkozni, mert elképesztően kedvesek és normálisak.
Az emberek sokszor azért visszahúzódóbbak, mert félnek attól, hogy másokat nem érdekli az ő történetei vagy csak egyszerűen megunják őt. 

Hogy is kezdődött...

Sokat gondolkodtam azon, hogy leírjam-e... végül úgy döntöttem, hogy igen. Ne értsetek félre, nem azért, hogy sajnáltassam magam, hanem azért, hogy kicsit beletekintsetek az életembe és rájöjjetek, milyen is az élet, ha azt hiszik őrült vagy... miközben sejtésük sincs, hogy ők tettek azzá.

Szóval ez az egész 2012- ben kezdődött. Amikor felmegyünk alsó tagozatból felsőbe, akkor azért már kicsit mindenki szabadabbnak érzi magát, hiszen a tanítónéni már nem figyeli minden tettünket és nem szid meg, ha valami rosszat csinálunk. 5. osztályban mindenki kezd jobban törődni azzal, hogy hogyan is illeszkedjen be a társaságba. Van itt kettő lehetőség is. Nagyszájú, mások kárán nevető, menő vagy, vagy az áldozat akit kirekesztenek. Itt én az utóbbi csoportba tartozom, mivel kiskorom óta túlsúlyos vagyok...Nem az én hibámból, de ez mindegy... Ekkor kezdtek a többiek mondogatni nekem dolgokat,,, nagyon rosszul estek és több eset is volt, hogy sírva mentem haza, de mire hazaértem ez már nem látszott és már akkor is jól bevált a kamu mosoly. Nem igazán voltak barátaim, pedig én tényleg igyekeztem a beilleszkedéssel. A beszólogatás mindennapossá vált... többet sírtam 2012-ben mint egy átlagos gyerek.

2013... gyűlölöm ezt az év számot.
Hatodik osztályban semmi sem változott. Ugyanúgy beszólogattak, de akkor már nem csak lelki fájdalom volt, hanem fizikai is. Ütöttek, rugdostak, megaláztak.. MINDEN.EGYES.NAP... elegem volt.mert ez így nem élet.
"Hány hónapos terhes vagy?"
"Kapnál zsír fulladást!"
"Úr isten, hogy nézel ki?!"
Nem bírtam tovább...én..én elkezdtem magamat bántani. Szétvagdosott kezekkel feküdtem a fürdőkádba és azon gondolkodtam mivel érdemeltem én ezt ki.Fáj.Kibaszottul.
2013 tönkretett..

2014.Iskolát váltottam
Egyszerűen a szeptemberem tökéletes volt. Senki nem szólogatott be..senki nem bántott. Bekerültem az osztály menő klikkjébe..szerettek engem.De aztán történt valami. Elmeséltem a fent említett történetet három lánynak akik végig mellettem álltak. Pár héttel később kezdték megunni, hogy folyamatosan depressziós és kedvtelen vagyok.Eltávolodtunk. Elkezdett minden és mindenki ellenem fordulni..megint a kést és a cigit választottam menekülésnek. Jelenleg is beszólogatnak...Visszaestem